A hölgy bemutatását Zömbik József blogjából, a Zömmögő-ből kölcsönöztem:
"Mára a dalszerző/énekesek kora látszólag végérvényesen letűnt, a zenetévék, kereskedelmi rádiók kínálatában legalábbis nem divat az ilyesmi, feltehetően unalmasnak tartják a zenei szerkesztők a műfajt. Tény, hogy az egy szál gitáros dalok hallgatásához, előadásához is lélek kell, ami manapság, a testkultúra virágkorában kissé háttérbe szorul. De azért, ha jobban utánanézünk, azt látjuk, hogy roskadásig tele a világ hálója reményteljes folk-singerekkel, akik mind-mind a kiugrásra várnak.
Igen ám, csakhogy ez egy átkozottul nehéz műfaj, ugyanis ide nem elég a tiszta hang, csinos arc, és a zenei tudás, fontos, hogy a dal szóljon is valamiről. You and me típusú ömlengésekből ma már csak légvárakat lehet építeni, vagy tömegeket etetni, de a sokat emlegetett értékteremtéshez valamivel több kell.
Gillian Welch született dalszerző-előadó. Őstehetség, egy üde színfolt a mai trendlovagló zenedömpingben. Személyisége, vagy inkább jelensége több szempontból is rendhagyó. Mindenek előtt –remélem nem sértek meg vele senkit- nem igazán címlapra illő fehérszemély, nem sztár alkat. Szerencséjére, és a mi szerencsénkre, mert a szokásos mellbedobásos dalolgatások helyett (lásd Jewel Kilcher példáját ), kaptunk valakit a kilencvenes évek végétől, aki személyében valódi művészi színvonalat képvisel, akinek a szerzeményein még nagyon sokáig, akár hosszú évekig el lehet merengeni.
Blues-bluegrass-country gyökerű folk dalai néhány alapakkordra épülnek, semmi virgonckodás nincs bennük, nyugis, mondhatni ritkaságszámba menően egyszerű dallamok jellemzik valamennyit. És mégis, valahogy felfigyelt debütálásra a szakma, hiszen Grammy díjra jelölték. Ugyan nem kapta meg, de önbizalmának valószínűleg jót tett az elismerés, már ha annak tekinti. Nem vagyok abban biztos, hogy Gilliant nagyon érdekli bárkinek is a véleménye, leszámítva talán férjét és zenésztársát, David Rowlings-ot."
A számok:
01. Caleb Meyer
02. Good Til Now
03. The Devil Had A Hold Of Me
04. My Morphine
05. One Morning
06. Miner's Refrain
07. Honey Now
08. I'm Not Afraid To Die
09. Rock Of Ages
10. Whiskey Girl
11. Winter's Come and Gone
Jelszó/Password: levente