A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Steve Lukather. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Steve Lukather. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. szeptember 26., szombat

Steve Lukather - Lukather (1989)

Steve "Luke" Lukather, a Toto együttes frontembere, gitárosa és énekese 1957. október 21-én California államban, San Fernando Valley-ben született.
A passzio.hu így ír róla:
"a világ élvonalbeli zenészei között is az első: 40 országból érkezett többmillió szavazattal a VoteNumber1.com-on elnyerte a legjobb gitáros címet. Nem rossz teljesítmény ez, bár a Los Angeles-ből származó művész született tehetség. Kezdetben a Beatles, majd Jimi Hendrix, Jeff Beck, Steely Dan és Miles Davis inspirálta – hogy csak néhányat említsünk. Steve Lukather követte nagy elődeit a rock and roll hírességek táborába: számos listavezető számot játszott, kapott pár Grammyt mint dalszerző és hangszerelő, s ugyancsak többszörös Grammy díjas szólistaként, s a világszerte elismert ToTo tagjaként; több, mint 30 millió eladott lemez van mögötte.
gitárszólóit a zenészek, a zenerajongók és a zeneértők a gitármuzsika kvintesszenciájának tartják, s ez nem túlzás: Steve Lukather játéka, s annak feledhetetlen hangzása egyedülálló. Olyan művésztársai elismerését is kivívta, mint Brian May, Jeff Beck, Larry Carlton, David Gilmour, Paul McCartney, Elton John, Alice Cooper, Paul Rodgers, a Jethro Tull, a Meatloaf, az Original Asia, s még sorolhatnánk vég nélkül."
Ez a lemez volt első szólóalbuma, amelynek készítése során meglehetősen nagy létszámú csapat vonult a stúdióba: Steve Lukather - gitár; Will Lee - basszusgitár; Michael Landau - gitár; Joe Hammer - szintetizátor, Hammond orgona; Tom Kelly, Richard Marx, Cindy Mizelle, Warren Ham, Tom Kel - háttérvokál; David Paich - orgona; Jeff Porcaro - dobok; John Pierce - basszusgitár; Eric Rehl - szintetizátor; Neil Stubenhaus - basszusgitár; Carlos Vega - dobok; Aaron Zigman - szintetizátor; Tommy Price - dobok; Leland Sklar - basszusgitár; Randy Jackson - basszusgitár; Jai Winding, Kim Bullard - billentyűsök; Lenny Castro - ütősök. (Remélem, nem maradt ki senki.)

2008. augusztus 19., kedd

Santana, Jeff Beck, Steve Lukather - Lotus Gem CD2 (1992)

A koncertről készült felvétel második CD-je.


A számok:

01- Superboogie - Santana,Jeff Beck,Steve Lukather
02- Lotus blues - Santana,Jeff Beck,Steve Lukather
03- People get ready - Santana,Jeff Beck,Steve Lukather
04- Johnny B. Goode - Santana,Jeff Beck,Steve Lukather
05- Love will - Jeff Beck Band
06- Ambitious - Jeff Beck Band
07- Goodbye pork pie hat - Jeff Beck Band
08- Stop look and listen - Jeff Beck Band
09- Blue wind - Jeff Beck Band

Tömörítés/Bitrate: 192 kb/s
Letöltés/Download:
[ Rapidshare ]
[ Share-now ]

Jelszó/Password: levente

Santana, Jeff Beck, Steve Lukather - Lotus Gem CD1 (1992)

1986-ban Japánban, Karuizawa-ban szenzációs koncertet tartott a Santana együttes és a Jeff Beck Band, vendéggitárosként pedig a Toto szólógitárosát Steve Lukathert hívták meg. Nem rossz felállás. Ráadásul a Jeff Beck Band tagjai sem akárkik voltak: Jan Hammer billentyűsök, Doug Wimbish basszushitár, Jimmy Hall ének és Simon Phillips a Toto-ból dobok.

A számok:

01- Intro - Primera invasión - Santana
02- Black magic woman - Santana
03- Open invitation - Santana, Steve Lukather
04- Starcycle - Jeff Beck Band
05- Cause it ended for lovers - Jeff Beck Band
06- Wild thing - Jeff Beck Band
07- Freeway jam - Jeff Beck, Steve Lukather
08- Going down - Jeff Beck, Steve Lukather
09- Escape - Jeff Beck, Steve Lukather

Tömörítés/Bitrate: 192 kb/s
Letöltés/Download:
[ Rapidshare ]
[ Share-now ]

Jelszó/Password: levente

2007. június 22., péntek

Santana, Jeff Beck, Steve Lukather - Lotus Gem CD2 (1992)

A koncertről készült felvétel második CD-je.


A számok:

01- Superboogie - Santana,Jeff Beck,Steve Lukather
02- Lotus blues - Santana,Jeff Beck,Steve Lukather
03- People get ready - Santana,Jeff Beck,Steve Lukather
04- Johnny B. Goode - Santana,Jeff Beck,Steve Lukather
05- Love will - Jeff Beck Band
06- Ambitious - Jeff Beck Band
07- Goodbye pork pie hat - Jeff Beck Band
08- Stop look and listen - Jeff Beck Band
09- Blue wind - Jeff Beck Band

Tömörítés/Bitrate: 192 kb/s
Letöltés/Download
Jelszó/Password: levente

2007. február 10., szombat

Steve Lukather & Friends - SantaMental (2003)

Igaz hogy Karácsony már elmúlt, de az idei még nagyon messze van. És egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ezt a kis gyöngyszemet ne osszam meg veletek. Steve Lukather, a TOTO együttes nagytudású gitárosa 2003-ban barátaival készített egy Karácsonyi albumot.
Hogy kik a barátok? A felvételeken Eddie Van Halen, Slash, Steve Vai és Mike Landau gitároznak; Edgar Winter szaxofonozik és énekel ; Jeff Babko orgonán, szintetizátoron, trombonon, zongorán játszik és énekel; Gregg Bissonette dobol és trombitál; az ütősöket Lenny Castro kezeli; George Shelby szaxofonozik; Simon Phillips tamburinon játszik; Walt Fowler trombitál; Sammy Davis Jr. énekel és a basszusgitárt John Pierce pengeti.

Steve kedvence az Eddie Van Halennel rögzített Joy To The World volt:


A dalok:

01 - Joy To The World
02 - Greensleeves
03 - Jingle Bells
04 - Carol Of The Bells
05 - Broken Heart For Christmas
06 - Angels We Have Heard On High
07 - Winter Wonderland
08 - Look Out For Angels
09 - Silent Night
10 - Goodbye
11 - The Christmas Song
Letöltés
Jelszó/Password: levente

Related Posts with Thumbnails