"A zene megszabadít önmagamtól, de ezzel megerősít engem. Az élet zene nélkül egyszerűen tévedés, vesződség, száműzetés."
(Nietzsche)
"Az ember, aki legbelül zenétlen,
S nem hat rá édes hangok egyezése,
Az kész az árulásra, taktikára,
S szelleme tompa, mint az éjszaka
S érzelme komor, mint az Erebus:
Meg ne bízz benne. Hallgass a zenére."
(Shakespeare)
"Rainer Brüninghaus a németországi Bad Pyrmontban született 1949. november 21-én.
1973-76 között a Kölni Konzervatóriumban zeneelméletet és zongorát hallgatott, majd tanulmányai végeztével Volker Kriegel együttesében mutatkozott be. A Spectrum-ot követően Eberhard Weber nagy hatású zenekarához, a Colours-hoz csatlakozott (1975-80) melynek tagja volt Charlie Mariano és John Marshall is. Bár Webert gyakran bőszítette, ha a kritikusok a Colours-ról, mint a Weather Report európai hasonmásáról beszéltek, voltak olyan időszakok - különösképpen a Colours kései albumai, - amikor Brüninghaus kompozíciói közel álltak az amerikai stílushoz. (Brüninghausnak egyébként kritikus felszólalásai voltak a banda sikerének érdekében a kompozíciókat és a zongorajátékot illetően, amelyben be kívánta mutatni óriási technikai felkészültségét és rendkívüli szenzitivitását a zeneszerzésben is.)
Amikor elhagyta a Colours-ot, Manfred Schoof quintetjében dolgozott, majd 1981-ben megalakította saját trióját Markus Stockhausen és Fredy Studer társaságában. A „Continuum” rendkívül sikeresnek bizonyult, 1984-ben megnyerte a Német Lemezkritikusok Díját.
Rainer Brüninghaus pályafutása során kiváló muzsikusok széles körével dolgozott, mint például Kenny Wheeler, Paul McCandless, Michael DiPasqua, Albert Mangelsdorff, Toots Thielemans, Archie Shepp, Carla Bley és Bobby McFerrin.
1995-től tagja JAN GARBAREK világhírű együttesének, emellett komponál bigbandek és klasszikus zenekarok számára és tanít a Kölni Zeneakadémián." (zene.hu)
Kedves Gykrantz, köszönjük a lemezt!
Drums – Fredy Studer
Piano, Synthesizer, Composed By – Rainer Brüninghaus
Trumpet, Flugelhorn – Markus Stockhausen
"Aziza Mustafa Zadeh fantasztikus képességű 1969-ben Bakuban (Azerbaijan) született jazz-zongorista hölgy. A Németországban élő zongorista-énekesnő fantasztikus jazz zongoristaként koncertezett már hazánkban is. Egyediségét énekesi stílusa adja muzsikájához, ugyanis tradícionális azerbaijani improvizációs technikát, a mugam-t használja dalaiban, amitől sok szakíró avant-garde-nak is szokta tartani. Minden esetre nagyon érdekes, a tradícionalitás és a vírtuozitás keveredik 1988-tól aktívnak mondható karrierjében, illetve 1991-ben megjelent, saját nevét viselő első lemeze óta.
Karrierjének csúcsa az 1995-ben Dance of Fire címmel megjelent harmadik lemeze volt, ahol olyan legendás alakok kísérték dalait, mint Al Di Meola akusztikus gitárjával, Bill Evans szaxofonjával, Stanley Clarke basszusaival és Omar Hakim dobjával. Azóta négy lemeze jelent meg, mind hasonló mugam-jazz fuzióval. 2006-ban jött a folytatás, saját dalok mellett Rimskij-Korsakow, Schumann, Ravel átiratokkal.
Mint mindig, Aziza gyönyörűen, tisztán, komolyzenei mélységben zongorázik ezen a lemezen. Csapong a kötött formák és az improvizációk között, erősen vagy romantikusan, a dal jellegéből adódóan. Egyszerűen fantasztikusan tisztán játszik, még akkor is, ha érezhetően élőben van felvéve a lemez.
Énekesként is, mint mindig, kitanult-kimódolt, operai hangon improvizája, többnyire szöveg nélküli, tradícionális elemekből építkező mugam dallamait.
A végeredmény mindig nagyon erős album." (Passzio.hu)
A lemez felvételein a Passzio.hu cikkében említetteken kívül Kai E. Karpeh De Camargo basszusgitáros is közreműködött.
A számok:
01. Boomerang – 4:24 Dance of Fire Suite 1. (Aziza Mustafa Zadeh)
02. Dance of Fire – 6:02 Dance of Fire Suite 2. (Aziza Mustafa Zadeh)
03. Sheherezadeh – 2:52 Dance of Fire Suite 3. (Aziza Mustafa Zadeh)
04. Aspiration – 2:23 Dance of Fire Suite 4. (Aziza Mustafa Zadeh)
05. Bana Bana Gel (Bad Girl) – 12:32 (Aziza Mustafa Zadeh)
06. Shadow – 5:54 (Aziza Mustafa Zadeh)
07. Carnival – 7:29 (Aziza Mustafa Zadeh)
08. Passion – 7:10 (Aziza Mustafa Zadeh)
09. Spanish Picture – 9:00 (Aziza Mustafa Zadeh)
10. To Be Continued – 5:59 (Aziza Mustafa Zadeh)
11. Father – 5:57 (Aziza Mustafa Zadeh)
Szeretettel üdvözlök mindenkit zenekuckómban! Ki ide betér, ha füle nyitott, kedvére csemegéz- het a különböző műfajú albumok között, melyeket ezúton is sok szeretettel ajánlok figyelmetekbe. Ha valamelyik album letöltésével gond lenne, írjatok egy mailt, igyekszem a problémát gyorsan orvosolni. Azért azt jó ha tudjátok, hogy a szerzői jogi törvények miatt a zenéket csak meghallgatásra tölthetitek le, s gépetekről 24 órán belül le kell törölnötök./
Welcome to my Music Nook!
If You are a sharp-eared fellow You can choose from various albums from all kinds of music.
If You have problems of downloading albums just drop me an email, and I will try to solve it.
You’d better know that according to the Copyright rules You can download music only for the purpose of listening, and You must delete the files in 24 hours.