2007. december 30., vasárnap

Ray LaMontagne - Till The Sun Turns Black (2006)

A rendszeres kuckólátogatók valószínűleg már észrevették, hogy előszeretettel mutatok be teljesen ismeretlen, vagy alig ismert előadókat, zemekarokat. És ez nem véletlen. Ifjúkoromat egy olyan rendszerben töltöttem el, ahol csak azt a könyvet, zenét, írót és zeneszerzőt ismerhettem meg, melyeket valakik számomra megismerhetőnek minősítettek. Amióta az internet használatával megnyílt a világ előttem, ismét rá kellett ébrednem: valakik továbbra is eldöntik helyettünk, hogy mit nézzünk, olvassunk és hallgassunk.
Ezért aztán igyekszem felhívni a figyelmeteket olyan előadókra is, akik valamiért nem tartoznak e preferált körbe. Így persze kevesebb idő és hely jut azokra az egyetemes kedvencekre, akiket néha hiányoltok (és én is hiányolok).
Itt van például az amerikai Ray LaMontagne, aki 1974-ben, mondhatni véletlenszerűen éppen a New Hampshire államban fekvő Nashua-ban született, édesanyja ugyanis folyamatosan utazott az USA államaiban.
Egy cipőgyárban dolgozott, amikor Stephen Stills zenéje hatására elkezdett énekelni, gitározni és dalokat írni. 1999-ben otthagyta a cipőgyárat, ahol heti 65 órát kellet dolgoznia, ácsként helyezkedett el, s szabadidejében zenélt, zenélt, zenélt.
Tavaly megjelent lemezét ajánlom mindenki figyelmébe, ott jobbra a Wurlitzerben pedig hallhattok belőle kóstolót is.

A dalok:

1. Be Here Now
2. Empty
3. Barfly
4. Three More Days
5. Can I Stay
6. You Can Bring Me Flowers
7. Gone Away From Me
8. Lesson Learned
9. Truly, Madly, Deeply
10. Till The Sun Turns Black
11. Within You

Ray LaMontagne - Till The Sun Turns Black (2006)

2007. december 29., szombat

John Paul Jones - The Thunderthief (2001)

A képen John Paul Jones basszusozik, fiatalkorában. Ő egyébként 1943. január 3-án Kent grófság egyik városában John Baldwin néven látta meg a napvilágot, és mint a Led Zeppelin együttes basszusgitárosa szerzett világszerte ismertséget és elismertséget. A Zeppelin felbomlását követően nagyon sokáig hallgatott, de 1999., első szólóalbuma elkészülte óta időnként hallat magáról, és nagyon színvonalas lemezeket készít. Ez is ilyen.
A zenészek: John Paul Jones: guitars, 4, 6, 8, 10 & 12 strings basses, mandolins, autoharp, koto, ukulele, keyboards, voices; Terl Bryant: drums, percussion, tofaran; Robert Fripp: guitar solo on 'Leafy Meadows'; Adam Bomb: guitar on 'Angry Angry'; Nick Breggs: Stick on 'Shibuya Bop', 'Leafy Meadows'.

A számok:

1. Leafy Meadows
2. Thunderthief
3. Hoediddle
4. Ice Fishing at Night
5. Daphne
6. Angry Angry
7. Down to the River to Pray
8. Shibuya Bop
9. Freedom Song

http://zenekucko.ucoz.com/blog/2008-10-30-159

Schubert - Der Tod und das Madchen; Schumann - Piano Quintet Op 44

Zolinak, és mindannyiunknak Jézuska kissé megkésve hozta ezt a csodaszép zenét. Az albumon a Borodin vonósnégyes először Schubert No. 14-es d-moll vonósnégyesét, majd Szvjatoszlav Richterrel Schumann esz-dúr zongorakvintetjét adja elő.

Tömörítés/Bitrate: 128-192 kb/s
Letöltés/Download:
[ Rapidshare ]
[ 4shared ]

Jelszó/Password: levente

Richard Marx - Rush Street (1991)

Richard Noel Marx, aki 1963-ban az Illinois államberi Winnetka-ban született, már csak azért is szimpatikus nekem, mert egy napon születtünk. De vicc nélkül, a klasszikus rock műfajában működő énekes szerintem méltatlanul ismert oly kevéssé nálunk.

Az 1991-es Rush Street című albumán közreműködő zenészek névsorát érdemes böngészni, a lemezt pedig meghallgatni.
A közreműködő művészek:
Richard Marx: Vocals, Piano, Keys
Steve Lukather, Bruce Gaitsch: Guitars
Michael Landau, Paul Warren: Guitars
Randy Jackson, Marcus Miller: Bass
Nathan East, Jim Cliff, Leland Sklar: Bass
Michael Egizi, Kim Bullard: Keys
Billy Joel: Piano
Bill Champlin: Hammond B3
Jonathan Moffett, Jeff Porcaro: Drums
Terry Bozzio,Tommy Lee, Mike Baird: Drums
Lee Thornberg: Horns, Trombone, Trumpet
Steve Grove: Sax
John Logan: Harmonica
Chris Trujillo: Percussion
Jon Clarke: Drum machine programming
Richard Page, Steve George, Paul Warren, Dalbello: Backing Vocals
Tamara Champlin, Mike Egizi, Jim Cliff, Fee, Ruth Marx: Backing Vocals
Brandy Rosenberg, Matt Westfield, Luther Vandross: Backing Vocals
Janet Gardner, Cheryl Lynn, Cindy Mizelle: Backing Vocals

A számok:

01. Playing With Fire
02. Love Unemotional
03. Keep Coming Back
04. Take This Heart
05. Hazard
06. Hands In Your Pocket
07. Calling You
08. Superstar
09. Streets Of Pain
10. I Get No Sleep
11. Big Boy Now
12. Chains Around My Heart
13. Your World

Richard Marx - Rush Street (1991)

2007. december 28., péntek

Szabó Gábor - Spellbinder (1966)

Az 1982-ben fiatalon elhunyt magyar gitáros, Szabó Gábor második szólóalbuma 1966-ban Spellbinder címmel jelent meg.
Álljon itt Márton Attila ismertetője:
"Szabó Gábornak a saját neve alatt megjelent második albuma az 1966-os év egyik szenzációja volt a jazz világában. Híres hazánkfia ekkorra már túl volt két neves jazz együttesben – Chico Hamilton és Charles Lloyd combójában – betöltött szerepén, megnyert egy Down Beat pollt és az akkori idők egyik legrangosabb kiadója az Impulse producere Bob Thiele szerződtette. (Mellesleg John Coltrane is itt dolgozott ekkoriban.) Nos, a Spellbinder Szabó egyik legjobb lemeze még akkor is, ha számomra (és a Down Beat akkori kritikája szerint is) talán nem kellett volna csaknem teljesen a latin zenére építeni az egész albumot és a gitár-triót (Ron Carterrel a bőgőn és Chico Hamiltonnal a dobokon) még két ütőssel is „túlerősíteni”. A My Foolish Heart például az utóbbiak nélkül üdítő kivétel, remek feldolgozása a régi standardnek. A számok sajnálatosan rövidek (3-5 percesek), talán az akkoriban olyan népszerű FM-rádióadások és a szórakozóhelyek zenegépei kedvéért. (Tény, hogy pl. a Gypsy Queen 45 fordulatú kétszámos kislemezen is megjelent!)

Pedig Szabó csúcsformában van, összetéveszthetetlen gitár-soundja szívbemarkolóan gyönyörű, eredeti és felszabadult. Ő maga is szokatlanul felszabadult, hiszen két számban is énekel (nem is rosszul) és az album címlapjához felhasznált akvarellt is ő festette! Mellesleg négy remek kompozíciót (köztük a már említett és a Santana által világhírűvé tett Gypsy Queen-t is) jegyez a korongon.

Öröm újra felidézni a 60-as évek művészeti forradalmának légkörét, ennek a különös korszaknak az életérzését kifejező zene segítségével. Jó tudni, hogy egy kedves, szeretetreméltó magyar művész is nagy szerepet játszott mindebben."

A felvételek:

01. Spellbinder
02. Witchcraft
03. It was A Very Good Year
04. Gypsy Queen
05. Bang Bang (My Baby Shot Me Down)
06. Cheetah
07. My Foolish Heart
08. Yearning
09. Autumn Leaves/Speak To Me Love

Szabó Gábor - Spellbinder (1966)

Cecilia Bartoli - The Salieri Album (2003)

Antonio Salieri személyéről és munkásságáról már megemlékeztünk csodálatos Requiem-je kapcsán, most egy válogatást hallhatunk annak idején népszerű operáinak áriáiból. Az áriákat korunk egyik legelismertebb szoprán énekesnője, Cecilia Bartoli énekli, kisérje a Fischer Ádám által vezényelt Orchestra of The Age os Enlightenment.
Nagyon jó ismertetést olvashattok a lemezről itt.

Az áriák:

1. Questo guajo mancava...Son qual lacera tartana
2. Che dunque!...Or ei con Ernestina...Ah sia gia
3. Vi sono sposa e amante
4. Voi Lusingate invano lo smarito cor mio...Misera abbandonata
5. E void a buon marito...Non vo gla che vi suonino
6. Alfin son sola...Sola e mesta
7. Dopo pranzo addormentata
8. No, non cacillera...Suelle mi temple
9. Lungi da me sen vada quella veste fatal...Dunque anche il cielo...Contro un'alma sventurata
10. Se lo dovessi vendere
11. Eccomi piu che mai...Amor pletoso Amore
12. La ra la
13. E non degg'io seguirla!...Forse chi sa...Vieni a me sull'ali d'oro

Cecilia Bartoli - The Salieri Album (2003)

Roxanne Potvin - The Way It Feels (2006)



Roxanne Potvin
kanadai gitáros/énekes/dalszerző nem olyan régen szerepelt a kuckóban a Sue Foley-val és Deborah Colemannal közös lemezével.

Ez a 2006-os albuma tette őt ismertté és elismertté.

A számok:


1. A Love That's Simple
2. I Want To (Do Everything For You)
3. Hurting Child
4. Caught Up
5. La Merveille
6. While I Wait For You
7. Your Love Keeps Working On Me
8. Say It
9. Don't Pay Attention
10. Sweet Thoughts Of You
11. Let It Feel The Way It Feels
12. Break Away


Roxanne Potvin - The Way It Feels (2006)

Oscar Peterson - Motions & Emotions (1969)

Vasárnap nyolcvankét éves korában elhunyt a jazz egyik egyetemes egyénisége, a kanadai Oscar Peterson. Higgyétek el, nem csak Dávid korholó szavai késztetnek a megemlékezésre, amúgy is készültem rá, csak az időhiány, az ünnepi készülődés és számtalan egyéb körülmény miatt késtem vele.
Peterson már többször volt vendégünk, és ha minden jól megy, még lesz is néhányszor, ugyanis azt a fajta briliáns, egyéni hangvételű zongorajátékot, amely oly jellemző volt rá, én nagyon szeretem hallgatni.
Emlékezzünk a hét Grammy-díjas mesterre egy 1969-ben készült albumával, melynek felvételein Sam Jones bőgőn, Bucky Pizzarelli gitáron és Bob Durham dobokon közreműködtek.
A felvételek New Yorkban, az A&R Stúdióban készültek.

A számok:

1.Sally's Tomato
2.Sunny
3.By The Time I Get To Phoenix
4.Wandering
5.This Guy's In Love With You
6.Wave
7.Dreasville
8.Yesterday
9.Eleanor Rigby
10.Ode To Billy Joe

Tömörítés/Bitrate: 160 kb/s
Letöltés/Download:
[ Rapidshare ]
[ Uploaded ]

Jelszó/Password: levente

2007. december 27., csütörtök

Pat Metheney & Brad Mehldau - Metheny Mehldau (2006)

Ezen a lemezen Pat Metheny Brad Mehldau-val, az 1970-ben született amerikai zongoramágussal zenélget, nagyrészt duóban, Mehldau triójának másik két tagja csak két szám erejéig társul be hozzájuk. (A két tag: Larry Grenadier bőgős és Jeff Ballard dobos.)

A számok:

1. Unrequited
2. Ahmid-6
3. Summer Day
4. Ring Of Life
5. Legend
6. Find Me In Your Dreams
7. Say The Brother's Name
8. Bachelors III
9. Annie's Bittersweet Cake
10. Make Peace

Jelszó/Password: levente

Larry Carlton & Lee Ritenour - Larry & Lee (1994)

Larry Carltonnal már találkozhattatok a kuckóban, de úgy emlékszem Lee Ritenour még nem járt nálunk. Ő 1952-ben Los Angelesben született és a hetvenes évek közepére "Captain Fingers" becenévvel már keresett session gitáros lett. Játékstílusában a pop, funk, rock és blues elemek mellett brazil hatások is felismerhetők. Több mint 30 albuma jelent meg eddig.



A lemez felvételei:

01. Crosstown Kids (Ritenour)
02. Low Steppin' (Carlton, Ritenour)
03. L.A. Underground (Ritenour)
04. Closed Door Jam (Carlton)
05. After the Rain (Ritenour)
06. Remembering J.P. (Carlton)
07. Fun in the Dark (Ritenour)
08. Lots About Nothin' (Carlton)
09. Take That (Ritenour)
10. Up and Adam (Carlton)
11. Reflection of a Guitar Player (Carlton)

Jelszó/Password: levente

2007. december 25., kedd

Neal Morse - ? (2005)

Neal Morse sejtelmes című 2005-ös albumának készítésén igen ütős csapat munkálkodott:
Neal Morse ének, gitár, billentyűsök; Jordan Rudess billentyűsök; Mike Portnoy dobok; Alan Morse gitár; Roine Stolt gitár; Steve Hackett gitár és Randy George basszusgitár.

Az albumon hallható felvételek:

01. Temple Of The Living God (6:13)
02. Another World (2:36)
03. Outsider (2:21)
04. Sweet Elation (2:32)
05. In The Fire (7:24)
06. Solid As The Sun (6:12)
07. Glory Of The Lord (1:41)
08. Outside Looking In (4:19)
09. 12 (6:46)
10. Deliverance (6:22)
11. Inside His Presence (5:30)
12. Temple Of The Living God (4:27)

Neal Morse - ? (2005)

Hayley Westenra - Treasure (2007)

Hayley Westenra 1987-ben született Új-Zéland Christchurch városában, zenével eljegyzett családban: egyik nagymamája énekesnő, egyik nagypapája zongoraművész. A kis Hayley a templomi kórusban énekelt, s egy utcai zenélés során figyelt fel rá egy televíziós, s ezt követően énekesi pályafutása viharos gyorsasággal megkezdődött. Első stúdióalbuma 2001-ben jelent meg, s az első nemzetközi piacon 2003-ban megjelet Pure című lemezéből már 2 millió példányt adtak el. Csodálatos hangja van. Lemezein komolyzene, pop és folk dalok békében megférnek egymással.

Az album dalai:

1. Let Me Lie
2. Notte del Silenzio
3. Santa Lucia
4. Shenandoah
5. Whispering Hope
6. Summer Rain
7. Danny Boy
8. One Fine Day
9. Heart Worships
10. E Pari Ra
11. Sonny
12. Summer Fly
13. Melancholy Interlude
14. Bist du Bei Mir
15. Abide With Me

Hayley Westenra - Treasure (2007)

2007. december 24., hétfő

Újra / Repost: Eugene Pao - By The Company You Keep (1996)

Eugene Pao Hong Kongi jazz gitáros ázsia vezető gitárosa, s az első a Hong Kong-iak közül, akivel nemzetközi hanglemeztársaság is adott ki lemezt. Eugene olyan nemzetközileg elismert zenészekkel is együtt dolgozik, mint Jimmy Witherspoon, Michael Brecker, Jack DeJohnette, Chick Corea és Herbie Hancock.
Ezen az albumán John Patitucci, Jack DeJohnette és Michael Brecker közreműködnek.

A számok:

1. Nothing Personal
2. The Meaning of the Blues
3. Cantaloupe Island
4. Angel Eyes
5. Silver Hollow
6. Alone Together
7. Estate

Tömörítés/Bitrate: 128 kb/s
Letöltés/Download:
[ Gigasize ]
[ Flyupload ]
Jelszó/Password: levente

2007. december 23., vasárnap

Eliza Gilkyson - Your Town Tonight (2007)


A hölgy a képen Eliza Gilkyson, az 1950-ben Hollywoodban született, s a Texas-i Austinban élő amerikai énekesnő. Édesapja, Terry Gilkyson arrafelé igen jónevű, de nálunk teljesen ismeretlen népzenész. Eliza azonban megérdemli a figyelmet. Nagyon jó, érdekes hangja, és egyéni stílusa van.
A lemezen az Austin-i Cactus kávéházban, élőben rögzített dalok hallhatók.

Eliza Gilkyson - Your Town Tonight (2007)

Újra / Repost: Santana Brothers - Santana Brothers (1994)

Carlos Santana 1994-ben egy igazi családi vállalkozásba kezdett: bátyja, a volt Malo tag Jorge Santana és unokaöccsük, Carlos Hernandez, a három gitáros egy szenzációs lemezt adott ki. Azonnal jelölték is Grammy-díjra. (A díjat persze egy másik album kapta meg.)

A számok:

1. Transmutation/Industrial
2. Thoughts
3. Luz Amor Y Vida
4. En Aranjuez Con Tu Amor
5. Contigo
6. Blues Latino
7. La Danza
8. Brujo
9. The Trip
10. Reflections
11. Morning In Marin

Tömörítés/Bitrate: Változó/Variable: 192-320 kb/s
Letöltés/Download:
[ Uload66 ]
[ Webfilehosting ]

Jelszó/Password: levente

A Classical Christmas


Ezt az albumot néhány éve töltöttem le valahonnan, a felvételek címén kívül nem tudok róla semmit, de mindenkinek ajánlom: illik az Ünnep hangulatához.
Minden kedves kuckólátogatónak nagyon békés, áldott, szeretetteljes Karácsonyi Ünnepeket kívánok, és köszönöm a jókivánságokat és a szerető segítséget, amit bejegyzéseitekkel, elektronikus leveleitekkel, zeneküldeményeitekkel és ötleteitekkel nyújtottatok és remélem a jövőben is nyújtani fogtok nekem.
Merry Christmas for all of my guests.

A felvételek:

01. Handel - Hallelujah from The Messiah
02. Traditional 16th Century - In dulci jubilo
03. Traditional 15th Century - There is no Rose of such Virtue
04. Manfredini - Concerto Grosso in C major Op. 3. No.12. _ Largo
05. Gruber/Mohr - Silent Night
06. Bruckner - Ave Maria
07. Bach - Gloria Sie Dir Gesungen
08. Berlioz - The Shepherds farewell from l'Enfance du Christop 25.
09. Corelli - Concerto Grosso in G minor op.6. No.8. - Allegro
10. Traditional 18th Century - Adeste Fideles

Tömörítés/Bitrate: 320 kb/s
Letöltés/Download:
[ Rapidshare ]
[ Uploaded ]
Jelszó/Password: levente

2007. december 22., szombat

Toumani Diabate with Ketama & Danny Thompson - Songhai (1988)

Egy egészen különleges lemez került most a kuckóba: Toumani Diabate mali koraművész, a spanyol Ketama flamenco zenekar és Danny Thompson angol bőgős, a legendás Pentagle folkegyüttes tagja örömzenélnek rajta. Igazi világzene. Az album egyébként a XV-XVI. században Mali központtal létezett birodalom, Songhai nevéről kapta címét.

A felvételek:

1. Jarabi
2. Mani Mani Kuru
3. Caramelo
4. A Toumani
5. Vente Pa Madrid
6. Africa
7. A Mi Tia Marina
8. Ne Ne Koitaa

Toumani Diabate with Ketama & Danny Thompson - Songhai (1988)

Újra / Repost: R. E. M. - Out Of Time (1991)

A képen Mike Mills, Peter Buck és Mike Stipe, azaz az eredeti R.E.M. együttes háromnegyede látható. A kép készítésekor az alapítótag Bill Berry dobos már kivált a csapatból.
A zenekar 1980-ban alakult az USA Georgia államának Athens városában, de első, már nem független kiadónál megjelent lemezük a Green csak 1988-ban jelent meg. Azóta a nemzetközi rockélet élvonalába tartoznak, lemezeik szinte kivétel nélkül magas színvonalú, de mindenképpen egyéni hangú munkák.
1991-ben megjelent Out Of Time című albumuk Shiny Happy People című számában vendégénekesként szerepel Kate Pierson, a másik híres Athens-i banda, a B52's énekesnője is.

Az album dalai:

1. Radio Song
2. Losing My Religion
3. Low
4. Near Wild Heaven
5. Endgame
6. Shiny Happy People
7. Belong
8. Half A World Away
9. Texarkana
10. Country Feedback
11. Me In Honey

Tömörítés/Bitrate: 192 kb/s
Letöltés/Download:
[ Uploaded ]
[ Webfilehosting ]

Jelszó/Password: levente

2007. december 21., péntek

Buddaheads-Howlin' At The Moon (2004)

Régóta készülök feltenni a Buddaheads 2004-es albumát, és e szándékomban csak megerősített Jeke unszolása. Én is nagyon kedvelem a zenéjüket.



Buddaheads - Howlin' At The Moon (2004)

East - Játékok (1981)

Az 1975-ben Szegeden megalakult progresszív rock együttesben olyan zenészek játszottak mint Szakcsi Lakatos Béla, Csík Gusztáv vagy Homornyik Sándor, Tátrai Tibor és Takáts Tamás.
Első albumuk az 1981-ben megjelent Játékok volt.


A felvételek:

01. Nyitány (Overture)
02. Messze a Felhõkkel (Far away with the clouds)
03. Szállj Most fel (Fly up now)
04. Kék-fekete látomás (Blue-black vision)
05. Gyémántmadár (Diamond bird)
06. Lélegzet (Breath)
07. Nézz Rám (Look at me)
08. Üzenet (Message)
09. Epilóg (Epilogue)
10. Remény (Expectation)

Jelszó/Password: levente

Related Posts with Thumbnails