2012. április 4., szerda

Dave Brubeck Quartet - Time Out (1959) Columbia


Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat huszonharmadik, egyben az ötvenes évekből válogatott utolsó lemeze.
David Warren Brubeck (Concord, Kalifornia, USA, 1920. december 6.) amerikai zeneszerző, zongorista már 13 esztendős korában profi jazzcsoportokkal dolgozott. Beiratkozott a kaliforniai Stocktonban levő College of the Pacificra, és hogy még jobban belekerüljön a jazzéletbe, megalapított egy 12 tagú bandet, valamint megkezdte elméleti és zeneszerzési tanulmányait Darius Milhaud-nál. Miután befejezte a Pacificet, úgy döntött, hogy folytatja korábbi komolyzenei tanulmányait.
A Mills College-ban Schönberg tanítványa volt, második világháborús katonai szolgálata megszakította tanulmányait. 1946-ban, Európából visszatért Milhaud-hoz, és ebben az időben alakította meg első fajsúlyos jazzegyüttesét, a jazz Workshop Ensemble-t, amely nyolctagú volt és amellyel három esztendővel később Dave Brubeck Octet néven lemezfelvételeket készítettek. Innen már következetesen a jazz útján haladt tovább, amikor 1949-ben megalakította első trióját, amelyben Cal Tjader és Norman Bates szerepeltek.
A Time Out című lemez a jazz történetében mérföldkőnek számít, ez volt ugyanis az első alkalom, hogy valaki a műfajban megszokottól eltérő ritmusú szerzeményeket játszott.
A kvartet: Dave Brubeck — zongora; Paul Desmond — alt szaxofon; Joe Morello — dobok; Eugene Wright - bőgő.

A számok:

1. "Blue Rondo à la Turk" – 6:44
2. "Strange Meadow Lark" – 7:22
3. "Take Five" – 5:24
4. "Three to Get Ready" – 5:24
5. "Kathy's Waltz" – 4:48
6. "Everybody's Jumpin' " – 4:23
7. "Pick Up Sticks" – 4:16

Related Posts with Thumbnails