2008. április 19., szombat

Yusuf Islam - An Other Cup (2006)

Cat Stevens 1948-ban Steven Demetre Georgiou néven Londonban született, édesanyja svéd, édesapja görög volt.
A hatvanas-hetvenes évek egyik népszerű szerző-előadója, akinek zenéjében a görög folklór elmei, hangszerei is jelentős szerepet kaptak.
1975-ben egy szép nyári napon a Malibui strandon fürdött, úszni kezdett, s mire észbe kapott körülötte a látóhatárig csak a Csendes-óceán víztükre látszott.
Ereje fogyóban volt, s ekkor megfogadta, ha életben marad, Istennek szenteli életét. Ahogy az egy mesében is történt volna: ekkor feltűnt a látóhatáron egy hajó, észrevették, s kimentették a vízből. Ezt követően befelé kezdett fordulni, lemezeinek bevételét jótékonysági szervezetek javára ajánlotta fel, majd szakított a zenéléssel s mindinkább a vallással kezdett el foglalkozni. 1977-ben áttért a mohamendán hitre, felvette a Yusuf Islam nevet, s 1979-től egyházi iskolákban oktat és jogdíjaiból zarándokutakat szervez.
2004-ben Rómában az egykori szovjet államfő, Mihail Gorbacsov által alapított békedíjat vehette át a különböző kultúrák békés egymás mellett éléséért kifejtett tevékenységéért.
S most, 28 év szünet után ismét nagylemezzel jelentkezik An Other Cup címmel.

Az album dalai:

01. Midday (Avoid City After Dark)
02. Heaven - Where True Love Goes
03. Maybe There`s A World
04. One Day At A Time
05. When Butterflies Leave
06. In The End
07. Don`t Let Me Be Misunderstood
08. I Think I See The Light
09. Whispers From A Spiritual Garden
10. The Beloved
11. Green fields, Golden Sands

Jelszó/Password: levente

2 megjegyzés:

VJL(ab) írta...

Köszönöm!

Levin írta...

Nagyon szívesen.
És én is köszönöm, hogy jelezted a hibát :)

Related Posts with Thumbnails