2008. március 23., vasárnap

Groundhogs - In Concert (1999)


Valamikor a kilencvenes évek közepén volt egy blues zenével egybekötött sörfesztivál (Bluesapest) a Tabánban, amelynek egyik díszvendége Tony McPhee volt. Mivel a dolog Magyarországon történt, természetesen semmi nem ment simán: Tony koncertjét egy jelentős hosszúságú áramszünet késleltette. Az eredmény: mivel sör azért volt, a közönség java része jól berúgott, bár ez a koncert hangulatát nem rontotta. Mivel azonban így annak csak hajnalra lett vége, a BKV már nem üzemelt. Lehetett hazagyalogolni. De őszintén mondom, megérte.
Az 1944. március 23-án született Anthony Charles McPee London egyik külvárosi negyedében nőtt fel, és kezdett gitározni. Zenekaruk neve John Lee Hooker egyik bluesából ered, így azután szinte sorsszerű volt, bár annakidején mindenki csodálkozott rajta, hogy az 1964-ben a szigetországban koncertező Hooker kisérője a teljesen ismeretlen zenekar lett.
Bár a nagyszerű gitáros McPhee-t rajongói csak Stratton Hill-i Jimi Hendrixként jegyezték, zenéjük nem igazán vonzotta a lemezkiadókat. Nem slágerzene.
Azért - vagy éppen azért - érdemes meghallgatni.

Tömörítés/Bitrate: 320 kb/s
Letöltés/Download:
[ Gigasize Part1 Part2 ]
[ U
pload Part1 Part2 ]
Jelszó/Password: levente

Related Posts with Thumbnails