2008. szeptember 20., szombat

Supertramp - Paris (1980)


A Supertramp néven 1969-ben egy holland milliomos segítségével Rick Davies (énekes, zongorista) által feladott újsághirdetések útján toborzott angol zenekar útja a sikerhez valóban egy megerőltető gyalogtúrára emlékeztet. A zenekart, a külső támogatás okán a szakma enyhe fanyalgással fogadta, gazdag amatőrökként könyvelte el. S a hetvenes évek elején általuk játszott, minden egyéni hangvételt nélkülöző rhytm and blues ezen a megítélésen nem tudott változtatni. A sikertelenség és anyagi veszteségek miatt a holland milliomos 1972-ben befejezte a zenekar támogatását, és ettől a fiúk összeszedték magukat. Az eredeti felállásból Rick Davies és az énekes-gitáros-billentyűs Roger Hodgson kemény munkába fogtak, új tagokat toboroztak, és az 1974-es Crime Of The Century albummal sikerült is megtalálniuk saját hangjukat. Két további sikeres lemezük megjelenését követően átköltöztek az USÁ-ba, s 1979-ben ott jelent meg talán legsikeresebb lemezük, a Breakfast In America. 1980-ban világkörüli turnéra indultak, melynek egyik állomásán, Párizsban készültek ennek a dupla koncertalbumnak felvételei.
Sokak szerint ez minden idők egyik legjobb koncertlemeze.
Sajnos a banda a turnét követően már nem tudott megújulni, s rövid szenvedés után 1983-ban a zenekar feloszlott.
A koncerten a zenekar felállása: Roger Hodgson - guitar, keyboards, vocals; Rick Davies - keyboards, vocals; John Helliwell - saxophone, vocals; Bob Siebenberg - drums; Dougie Thompson - bass.

A számok:

Disc 1
01. School
02. Ain't Nobody But Me
03. The Logical Song
04. Bloody Well Right
05. Breakfeast In America
06. You Start Laughing
07. Hide In Your Shell
08. From Now On

Disc 2
01. Dreamer
02. Rudy
03. A Soapbox Opera
04. Asylum
05. Take The Long Way Home
06. Fools Overture
07. Two Of Us
08. Crime Of The Century

Tömörítés/Bitrate: 320 kb/s
Letöltés/Download:
[ Rapidshare Part1 Part2 Part3 ]
[ FileMojo Part1 Part2 Part3 ]

Password: levente

Related Posts with Thumbnails