2010. április 9., péntek

Janis Joplin & The Kozmic Blues Band - Summertime (1969)

Janis Joplin (1473-1970) amerikai blus, blue-rock énekesnő meglehetősen jómódú család gyermekeként született, s gyermekkora magányosan, a különböző művészetek iránti érdeklődés jegyében telt. Amikor 17 évesen otthonról megszökött, Bessie Smith és Leadbelly dalait kezdte énekelni lokálokban, és kocsmákban. 1966-ban San Franciscóba, a hippik fővárosába költözött, s itt csatlakozott a Big Brother and the Holding Company nevű zenekarhoz. Velük lépett fel, s aratott kirobbanó sikert az 1967-es monterey-i pop-fesztiválon. A következő évben megjelet Cheap Trills című albumuk nagy sikert aratott. Joplin 1968. végén kivált az együttesből, elkészítette a Kosmic Blues című albumot és európai turnéra indult.
Második szintén rocktörténeti jelentőségű albumának megjelenését már nem érte meg. Az életmódjával együtt járó napi több mint egy üveg whisky és drogok - főleg heroin - 1970. október 4-én végleg elszólították a mikrofon mögül a 27 éves amerikai énekesnőt.
Váratlan halála után visszamaradó csekély vagyonából 2000 dollárból - végrendelete értelmében - zenésztársai partit rendeztek emlékére. Kívánságához híven temetés helyett hamvait a Csendes-óceánba szórták.
Ez a lemez az Amszterdamban 1969. április elsején adott koncerten készült felvételeket tartalmaz.
A Kosmic Blues Band tagjai: Sam Andrew: Guitar; Brad Cambell: Bass; Richard Kermode: Organ; Terry Hensley: Trumpet; Terry Clements: Tenor Sax; Roy Markowitz: Drums; Cornelius "Snooky" Flowers: Baritone Sax.

A számok:

01. Instrumental
02. Maybe
03. Summertime
04. Try (Just A Little Bit Harder)
05. Can't Turn You Loose
06. Combination of the Two
07. Ball and Chain
08. Piece of My Heart

Jelszó/Password: levente

Related Posts with Thumbnails