2011. március 30., szerda

Jerry Douglas - Plant Early (1989) Mca

Jerry Douglas, akit zenész körökben csak a dobro Jimi Hendrix-eként jegyeznek, 1956-ban az Ohio állambeli Warrenben született.
Hangszere, a dobro, melyet az 1920-as években a Késmárk mellől kivándorolt szlovák nemzetiségű Dopjera testvérek szabadalmaztattak, majd cégük, a Dopyera Brothers kezdett gyártani. Innen a hangszer neve is. Tulajdonképpen egy fémrezonátorral ellátott akusztikus gitárról van szó, amely annak idején az erősítők nélküli világban hangerejével állta a hegedűkkel a versenyt.
Jerry Douglas 1998 óta együttműködik az Alison Kraust kísérő Union Station együttessel, turnéikon rendszeresen fellép.

A megszámlálhatatlan zenei díjjal elismert munkásságú zenész többek között 12 Grammy-díj birtokosa is, s bár egyik meghatározó zenei stílusa a bluegrass, szinte minden műfajban megcsillogtatja tehetségét. Egy jazz kritikus zenei kaméleonnak nevezte, s azt hiszem ezzel nem bántani szerette volna. Keresett session zenész is, honlapján 755 nagylemezt tart nyilván, melyek felvételein közreműködött.
Ez az album volt szólólemezei sorában az ötödik. Ennél több információt nem sikerült róla szereznem.


A számok:

01. Pushed Too Far
02. La Conversaciõn
03. A Peaceful Return
04. So On And So Forth
05. Mexican Rex
06. Make A Wish
07. The Swinging Bridge
08. If You've Got The Mon ey (Honey I've Got The Ti me)

Related Posts with Thumbnails