Korál - Korál (1980) Hungaroton

"Hammond orgona- és koncertzongora-futamokkal, Keith Emersonos hanghatásokkal, hatvantagú kórussal és kontrasztos, dinamikai hangsúlyokkal kezdődik a Korál első nagylemeze. Erre a nagylemezre sokáig vártunk, de talán nem is baj — a korábbi munkák alapján nem alakíthatnánk ki ennyire kedvező véleményt. Az együttes két évvel ezelőtti megalakulását követően ugyanis nyilvánvaló volt, hogy a Korál nem nyújt többet a hatvanas évek végének angolszász rockzenei utánérzéseinél, sőt, a dalok többségének természetes kötődése folytán az 1972-es és 73-as sikeres Taurus korszak felelevenítésénél. A jelenlegi és lemezre rögzített program viszont — ha nem is túl merészen —, megpróbál szabadulni a zenei-versi sztereotípiák röghöz kötöttségétől, a hazai rock formanyelvének ismétlésétől, és orgona-központúságának megfelelően a klasszikus iskola hátterében meghúzódó, gyakorta szimfonikus rocknak is nevezett, tágabb hangszerelésű fordulatokat megengedő kifejezéstartomány felé közeledni. Ez a vonzódás még akkor is dicséretes, ha csak középutas — az elszakadás még nem egyértelmű, de biztató. A Korál - e lemez tanúsása szerint egyedül Balázs Ferenc érdeméül — nemcsak két évvel ezelőtti hasonmásától különbözik, de máris más, mint a többiek.
Balázs Ferenc tehát e lemez főszereplője —, ezt hangsúlyozza a fedőborító központúsága. Tizenévesen került a műfaj élvonalába és fiatalságát nemcsak kinézetében, de zenei hozzáállásában is megőrizte — játékára az egészséges szertelenség éppúgy jellemző mint a tapasztalt (és ezért bevált sémákat alkalmazó) megfontoltság. Az elektronikus billentyűpark divatja ellenére is hű maradt a Hammond orgonához és a leginkább hard-rock kategóriába sorolható Korálnak e lemezen nem a ritkán megszólaló fémes ízű gitár, hanem ez a hangszer a dominánsa. Balázs Ferenc ugyanakkor még mindig a fiatalság határozatlanságának és türelmetlen kalandkeresésének a képviselője, és jóllehet, a dalok többsége azoknak az életérzéseit ismétli, akiknek nem volt gyermekszobájuk (Fekete bárány, A másik oldalon, Talán én is megnyugodnék, Hangoddal ébreszt a szél), mégis ezt a finom líra és nem a jelmondatokban összegzett üzenet formájában teszi. Szövegíró: Horváth Attila.
A lemez másik főszereplője a legújabb tag, a dobos Dorozsmai Péter, akinek játéka máris a legjobbak szintjén említhető. Vagyis a Korál képlete: orgonafutamokra építkező szaggatott, összetett dobritmizáció, háttérjellegű kiegészítő gitár, basszusgitár-megszólalás (Fischer László, Scholler Zsolt), a lassú és gyors betétek gyakori váltakozása. Az összjáték ilyen jellegű rétegződése nem új, hiszen Brian Augertől Manfred Mannig sokan felhasználták, de a szárazabb magyar rockzenéhez szokott fülnek mégis újszerű, és miután a lemezkompozíciónak túlnyomó hányada e felfogás szerint íródott, a Korál kétéves születésnapja után közel áll ahhoz, hogy kiérdemelje a sikeres próbálkozás dicséretét.Közel áll hozzá, de nem éri el a tökéletesség szintjét: a mindvégig gyenge, színtelen ének és pár közepes dal (Fekete bárány, Tudom, én is megnyugodnék, A másik oldalon) kissé megzavarja a dicséret erejét. Így csak a lemez csúcspontjaira hagyatkozhatunk: elsősorban a közhelyek kimondásában is szorongatóan szép, zongora-vibrafon kíséretű Maradj velem, a barokkos jellegű Amit még nem mondhattam el, a legendás-fájdalmas Anyám, vigasztalj engem, és az Előszó-Utószó csillogtatja meg azokat az erényeket, amelyek kiemelhetik a Korált a hasonló zenekarok átlagában. A lemez nyolc dalából ez a többség — és ismerve a zenekar tehetségét, bizonyos, hogy a Korál előjáték tovább folytatódik."(Bálint Péter Pesti Műsor 1980. július 16.)

A számok:
01. Eloszo (instrumentalis)
02. Kiuzetes a Paradicsombol
03. Fekete barany
04. Hangoddal ebreszt a szel
05. Maradj velem
06. A masik oldalon
07. Anyam, vigasztalj engem
08. Tudom, en is megnyugodnek
09. Amit nem mondhattam el
10. Utoszo (instrumentalis)
Bonusz dalok
11. Ha kedvem tartja
12. Hazafele