2011. május 11., szerda

Ölveti Blues Band - Te és én (2009) RNR Média

1989-ben több éves nyugati-európai utca és kocsma zenélés után, Amszterdamban alakult meg az Ölveti Blues Band.
1990-ben a három alapító tag hazatért hogy az eredeti elképzelések szerint, egy rythm & blues együttes alakításához zenészeket toborozzanak.
Ebben az időszakban játszott a zenekarban Dorogi Barbara, Dr. Valter, Oláh Andor, akik évekkel később meghatározó alakjai lettek a magyar blues-életnek.
A zenekar excentrikus előadásmódjával állandó szereplője lett a nagy fesztiváloknak és az ország blues kocsmáinak.
Az alapító tagok közül többen újra nyugatra távoztak, ahonnan új inspirációkkal tértek haza.
Tagcserék után 2008-ban több nemzetközi bluesfesztiválon is szerepelhettek.
A németországi 17. Rother Bluestage-on, valamint az Ausztriai Bourbon street bluesfesztivál vendégeként. Több klubkoncertet adtak Prágában és Brnoban, ahová 2009-ben visszahívást nyertek egy 4-5 állomásos cseh miniturné jegyében.
2009. márciusában megjelent az együttes harmadik albuma, Te és én címmel. (Rockdiszkont.hu)

Az együttes tagjai:
Ölveti László: ének
Takács Richád: dobok
Pércsi Sándor: basszusgitár
Boros György: gitár, zongora
Vince Krisztián: gitár, szitár



A számok:
1 Elvettem a Disznó lányát
2 Te és Én
3 Rock and Roll
4 Szolga
5 Lótuszvirág
6 Vörösboros kóla
7 Van-e nálad óvszer?
8 Jim Beam
9 Pocsolyába léptem
10 Can’t Stand the Pain

Related Posts with Thumbnails