Utólagos engedélyével beídézem Kucsimuka ismertetőjét:
"Az 1948-ban, a louisanai Breaux Bridge-ben született Sherman Robertson-t egyaránt tartják a zydeco, a texas R & B és a swampy-blues nagy öregjének, miközben szívesen és jól játszik jazz-t, rockot, soul-t ugyanúgy, mint country-t vagy ryhthm & bluest. Egyszerűen tökéletes ötvözete, kisugárzása annak a zenei környezetnek, melyben felnőtt? Gyerekfejjel a country sztár Hank Williams tette rá talán a legnagyobb hatást, miatta határozta el, hogy gitáros lesz, kezdetben a houstoni Floyd London-tól tanult, majd középiskolai zenetanára, Conrad Johnson besorozta őt zenekarába, a Connie's Combo-ba, mely végül megadta a szükséges tapasztalatot és egyben ösztönzést, hogy megalapítsa saját zenekarát, a Crosstown Blues Band-et. Rendszeresen játszott a hétvégéken, miközben családot alapított és megelégedett, polgári életet élt? egészen addig, míg Clifton chenier rábeszélte, hogy "néhány" koncert erejéig lépjen fel vele. Ez az együttműködés rövid öt évig tartott, mialatt keresztül-kasul bejárták Európát és az Egyesült Államokat?az Audioquest-nél készült el a Going Back Home, amely úgy mutatja meg Robertson-t, ahogy mindig is szerette volna: a múlt összegzése és a jövő ígérete olyan intenzív játékban testesül meg, melyet stúdiófelvételen szinte sohasem lehet hallani. "Amikor a Graceland-en játszottam, az egész felvétel valahogy életlennek, elmosódottnak tűnt, talán nem véletlen, hogy nekem magamnak is csak mostanában jutott eszembe, hogy vásároljak belőle egyet, ugyanakkor például a Going Back Home felvétele közben, miközben játszottam, csak átnéztem Bill Payne-re a zongoránál, és azt mondtam magamban: ez igen! Látszott, érződött, hogy tudja, mit szeretnék, és érzi, amit játszom, egyszóval egyfajta belső megelégedettség fogott el már a felvételek ideje alatt, úgy éreztem, hogy ez az együtt-játszás sokkal többet jelent, semmint néhány sikeres számot írni, profi módon rögzíteni és kiadni? Régi igazság, de itt is érvényes: a boldogság nem kintről jön, hanem a lélek legbensőbb mélyéről, és csak magunk tudjuk megtalálni, senki és semmi nem segíthet ebben.""
A felvételeken hallható zenészek: Bill Payne- Organ (Hammond), Piano, Piano (Electric); Bob Glaub- Bass; Joe Sublett- Sax (Tenor); Richard Hayward- Drums; Sherman Robertson- Guitar, Vocals.
A számok:
01. Guitar Man
02. I Don't Want No Woman
03. Me, My Guitar And The Blues
04. Going Back Home
05. Everybody Loves Somebody
06. Don't Throw Your Love On Me So Strong
07. I Wonder Why
08. Fall In Love
09. Special Kind Of Loving
10.Looking At The Bottom
11. Driving All Night
Jelszó/Password: levente